Titokzatos éjszakákon azt suttogják a vének,
a homokdémonok* igazából nem is démonok.
Táncoló szüzek. Száműzöttek. Álmodni mertek.
Igazat regélnek e szépséges mesék?
Távoli vidékről indult a legény, hívták a dűnék
csodák felé, kecses táncosok forró honába,
s vándorútra kelt, ment a homokdémonok felé.
Mert megigézték őt a szépséges mesék.
Ment tűző napon olvadó testtel,
lángoló homokon parázsló lélekkel,
dermesztő éjszakán jégbefúlt szívvel,
mert űzték őt a szépséges mesék.
Vándorló homokon vándorolt,
táncoló fellegekkel táncolt,
álmodó lányokról álmodott,
mert hívták őt a szépséges mesék.
Dűnék közt szélvihar gyötörte testét,
kősivatagban gonosz szikla sebezte szívét,
hirtelen vihar, s özönvíz tépte lelkét.
De ő még hallotta a szépséges mesét.
Testét vad vihar tépte szét,
szívét finom porrá törte a lét,
s örök létre hívta égő lelkét
a lány, ki dúdolta a szépséges mesét.
Langyos szellőn hullámzó éneke léleknek itala,
homokból formált meztelen teste szépségnek himnusza,
szenvedélyesen viharzó tánca szíveknek orvosa…
Igazat regéltek a szépséges mesék.
Titokzatos éjszakákon azt suttogják a vének,
valószerűtlen csontváz-legények
táncolnak homokdémonok ölén.
Igazat regélnek e szépséges mesék?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése